Szerző: gvm206 | 2011. június 22. szerda

258. nap (június 22.) – Wiki, raktár, értékelés

No hát ezen is túlvagyunk: megvolt a wikikonferencia a Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban. Végül nem Nagyfőnök, hanem egy másik kolléganő tartott velem: jó tíz perccel előbb értünk a helyszínre, és az olvasóteremben kialakított, még csaknem teljesen üres nézőterére. Ismerős arcot nem nagyon láttam, talán csak munkahelyem ex-Nagyfőnökét leszámítva, de vele is csak köszönő viszonyban vagyunk. Elmondások alapján nagyon szereti a könyvtárral összefüggő rendezvényeket, nem csoda hát, hogy itt is jelen volt.

De akkor jöjjön a lényeg: a Megyei Könyvtár munkatársa nyitotta meg a rendezvényt, pár szavas köszöntőjében kiemelve a Wikipédiát, mint az emberiség történetének legizgalmasabb (és legizgalmasabban készülő) on-line enciklopédiáját. Személyes példával is élt: hiába vannak otthonában a legkülönfélébb lexikonok és enciklopédiák, kisgyermeke a “minek az enciklopédia?” kérdést tette fel nek, majd hozzátette: “hiszen ott a Wikipédia!” E szavakkal adta át a stafétabotot első előadónknak, Damokos Bencének, aki a Wikipédia történetét ismertette. A fiatal szónok 2006 óta dolgozik szerkesztőként, s alapító tagja a Wikimedia Magyarország Egyesületnek. Előadásának diái ezen a linken megtekinthetők. Mivel az előadó jegyzeteket is fűzött a diákhoz, nem írok róla túl sokat, a ppt-ben szerepel a lényeg.

Tök aranyos ez a Magyar Népmeséket idéző diasablon 🙂

Annyit talán, hogy meg lett említve (igen tudom, és a macska…) a Microsoft Encarta digitális multimédiás enciklopédia is mint előzmény (amely, mint megtudtam, azóta bezárt, nem kis részben a Wikipédia miatt, előbbi ugyanis fizetős volt, és nem győzte a versenyt), és ugyancsak előkerült H. G. Wells: Világagy című könyve, ami 1938-ban vetette fel az emberiség tudáshálózata kialakításának gondolatát (nagyon elolvasnám, magyar fordítását egyelőre még nem találtam).

A közvetlen előzménynek, a Nupediának nehézkes, bár igen alapos szerkesztői workflow-ja okozta a vesztét, hét kört kellett megtennie egy friss írásnak a végső jóváhagyásig, amely csak ekkor jelenhetett meg az oldalon.

De azért a Wikipédia kezdetei sem voltak fényesek, az első próbálkozásokon mindannyian szolidan kuncogtunk:

Svédország:
„Ország Észak-Európában. A lakói a svédek. Svédül beszélnek. A főváros Stockholm.”
Fizika:
„A fizika egy nagyon tág téma…”

A fenti témáknak ma 10-20 nyomtatott oldalt megtöltő szócikkük van…
A nyelvek megoszlásával kapcsolatban: hiába az angol wikipedia szócikkeinek számbeli fölénye, az összesített adatokat tekintve minden tíz szócikkből hét nem angolul íródott. Egy másik érdekesség: oroszék, törökék és hindiék elkezdték megírni a saját nyelvű wikipédiájuk történetét.

Bence után Tisza Gergő, a WME elnökségi tagjának előadása következett, ő az általános szerkesztési elvekről és még nagyon sok dologról beszélt, bőségesen és hosszan – és kicsit monotonan. Előadása ugyancsak megtekinthető – nagyon részletes és hivatkozásokkal tarkított az előadásvázlat, a legkedvencebb példám Jimmy Wales éleskés-példázata:

Képzeljünk el egy éttermet, ahol a vendégek evőeszközöket, kanalat, villát és éles késeket kapnak. Elméletileg előfordulhat, hogy a látogatók egymásnak esnek a késekkel, de ezért fölösleges külön boxokat kialakítani, netán páncélruhát osztogatni a bejáratnál. Főtanulság: ha a kockázat kicsi, megelőzni többet árthat, mint elviselni!

A szerkesztői viták témaköréhez: egy, a rovásírást népszerűsítő egyesület összetűzésbe került a szerkesztőség tagjaival, mert a helységnevekről szóló szócikkekhez szerették volna odaírni a rovásírásos megfelelőjüket. Ja és megtudtam, hogy a “trollok” csoportjához tartozó “zoknibábok” valójában a több felhasználónéven publikáló embereket jelentik 🙂

Harmadik és egyben utolsó előadónk a Megyei Könyvtár helyismereti osztályának vezetője, Mennyeiné Várszegi Judit volt. Meghallgatva az előadásokat, mondandóját egy mi vár ránk! – felkiáltással kezdte; különféle uniós pályázatok keretében ugyanis – a Kisalföldi Tudástár (Monguzos, Portál24-es) weblapján – wikit is üzemeltetnek, melyet a csornai könyvtárral párhuzamosan tartanak fenn. Összesen ötszáz rekordnak kell elkészülnie a pályázat értelmében, ebből a csornaiak 200-at, a KKMK-sok pedig 300-at készítenek el, ha minden igaz, szeptember 30-ig. A lokálpatriotizmus erősítésének jegyében személyek, épületek, látványosságok, településtörténeti események, testületek és szervezetek, iskolák és gyárak, utcák stb. szócikkei készülnek majd el a könyvtárosok (nem csak helyismeretiek) munkájának köszönhetően. A cikkíráshoz módszertani segédletet állítottak össze, melynek fontos része lesz (és ebben különbözik a KKMK helyismereti wikije a Nagytestvértől), hogy a cikkek alján tárgyszavak szerepelnek majd, melyek össze lesznek kötve a könyvtár katalógusával, így a bennünket érdeklő témát egyből tovább is kutathatjuk a közgyűjteményekben. Szerintem tök jó ötlet, érdemes továbbgondolásra, bár nem tudom, mi milyen témában gyárthatnánk hasonlót…

Tegnap is és ma is a raktárban molyoltam, az állományt válogattam. Olyan könyveket raktam külön, melyek már nagyon szétesőben voltak, vagy tartalmilag avultak el, vagy a keresettséggel nem állt arányban a példányszámuk. Ezek majd – valószínű jövőre, vagy még később – selejtezésre kerülnek. Nem nagyon bántottam az állományt (így is kicsi már), de az informatikai részt (681.3) tartalmi problémákból kifolyólag megegyeltem kicsit. Elég kimerítő munka, az ember azt hinné, hogy könnyű állományt apasztani, hát az egyik legnehezebb, több alkalmazott lélektan kell hozzá, mint a beszerzéshez. Még akkor is, ha ez csak előválogatás.

Ma Nagyfőnöknél is voltam, odaadta a közalkalmazotti értékelőlapomat. Legnagyobbrészt elégedett vagyok 🙂

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: